Munkatársak

Rácz Kata
Shiatsu kezelő, Reflexzónás talpmasszőr
Az én történetem nem úgy kezdődik, hogy már az óvodában is a csoporttársaim hátát masszíroztam, hiszen több mint 30 év kellett ahhoz, hogy rájöjjek, mivel is szeretnék foglalkozni. A shiatsu egy véletlen folytán (már ha hiszünk ebben) került a látóterembe egy beszélgetés közben elejtett megjegyzéssel, amikor épp a pályamódosítást fontolgattam, mert nem akartam az egész napomat képernyő előtt tölteni, és arra vágytam, hogy más minőségben kapcsolódjak az emberekkel.
A shiatsu világába Molnár Gabi vezetett be, akinél jobb tanárt nem is kívánhatnék. Úgy gondolom, ő is emlékszik rá, milyen érzés, amikor egy ekkora világ tárul fel az ember előtt, és folyamatosan cikáznak a gondolatok és célzások a fejében, mert mindig támogat a tudásával.
Azt szeretem a shiatsuban, hogy minden benne van – hiszen a keleti filozófiák és a kínai orvoslás holisztikus szemléletmódján alapul. Mindenki megtalálhatja magának benne, amit magáénak érez, miközben ellazulhat, felfrissülhet, pihenhet és ami nagyon fontos: időt szánhat saját magára. Én is az egyensúlyban hiszek, azt gondolom, ha azt megtaláljuk az életben, akkor fizikai és lelki síkon is rendben leszünk – a shiatsuval ebben tudom támogatni a vendégeimet, viszont a fejlődést és a változást csak együtt tudjuk elérni.
Telefon: +36302042827
Instagram: shiatsu_raczkata

Kozári Mónika
Shiatsu kezelő, Svédmasszőr, reflexzónás talpmasszőr
Kozári Mónika vagyok, szociálpedagógusként 15 évig segítettem a hozzám forduló embereknek a legkülönfélébb élethelyzetekben. Különböző munkakörökben: fejlesztő pedagógusként, tanácsadóként, rehabilitációs mentorként, családsegítőként tevékenykedtem.
2021-ben kezdett foglalkoztatni a masszázsok világa, melyhez elsősorban a saját egészségi problémám, állandósult derék-és hátfájdalmam, valamint a járványhelyzet okozta változások vezettek. Elvégeztem egy svédmasszázs és regeneráló masszázs tanfolyamot, melyet elsősorban családi és baráti körömben gyakoroltam, majd másodállásként végeztem. Tovább képeztem magam, ringató masszázs, majd lávaköves masszázs technikákat tanultam, az aromaterápia részeként pedig megismerkedtem a DoTerra illóolaj családdal, melyet mind az otthonomban, mind a masszázsok során rendszeresen használok.
Ezt követően találtam rá a Shiatsura, ami a Hagyományos Kínai Orvoslás alapjai, elmélete mentén egy ősi, de mégis modern komplex kezelési mód. A Shiatsu az egész emberre, test-lélek-szellemre hatással van, egységként kezeli, így a legkülönfélébb testi-lelki problémákon is segíteni tud, s ez az, ami igazán megfogott benne. Molnár Gabriella vezetett be a Shiatsu alapjaiba, aki remek oktatóként és mentorként tudásával továbbra is támogat az utamon.
Hiszem, hogy minden mindenre hatással van, hogy minden okkal történik. Ha elhatározza magát az ember, hogy belefog egy kezelésbe, vagy „csak” elmegy egy masszázsra, az azért van mert eljött az ideje.
Az én hitvallásom: ha egyensúlyban élünk a természettel és önmagunkkal, s engedjük megélni az érzéseinket, megfelelően tápláljuk és karban tartjuk testünket, időt szánunk saját magunkra, akkor megtaláljuk az életben az utunkat, igazi feladatainkat, saját boldogságunkat.
Testünk öngyógyító képességének elősegítéséhez, egy egészségesebb élethez elindíthatom az úton, de Önnek kell végigjárnia azt. Ha készen áll, remélem, hogy segíthetek megtenni az első lépéseket! Köszönöm, hogy megtisztelt figyelmével!
Telefon: + 36704314637
Instagram: shiatsu_monikakozari

Pozsgai-Horváth Nikolett
Shiatsu kezelő, Kobido arcmasszőr
1993-ban születtem Győrben, jelenleg egy kis rábaközi településen élek családommal. Tanulmányaimat a győri Széchényi István Egyetem Kautz Gyula karán Nemzetközi kapcsolatok szakon végeztem.
Nem volt túl hosszú szerelem, mindig is éreztem, hogy más irányban találom meg a hivatásom. Az egyetem után jött egy hosszabb szünet, amíg otthon voltam kisfiammal és ez idő alatt már bontogattam a szárnyaimat, ha nem is a Shiatsu, de mindenképpen a természetgyógyászat világában. Mai napig érdekelnek a gyógynövények, gyűjtésük, felhasználásuk, hatásmechanizmusuk.
Rendszeresen résztvevője vagyok különböző hangtál terápiáknak és a jógával is ismerkedem. Mindig is érdeklődtem az egészséges vagy legalábbis az egészségesebb életmód iránt. A saját életemben megjelenő problémák sarkaltak arra, hogy ráleljek valamiféle gyógymódra, mellyel igazán segíthetek magamon és másokon.
2023-ban ismerkedtem meg először a Shiatsuval, testileg és lelkileg is nemcsak kellemes, de rendkívül hatékonynak bizonyult számomra. Elhatároztam hát, hogy meg kell tanulnom, méghozzá a lehető legjobb mentortól, Molnár Gabriellától. Őszintén hiszek abban, hogy okkal történnek velünk dolgok, nem véletlen az sem, hogy én találkoztam a Shiatsuval, mely egyből elragadott. Igyekszem folyamatosan fejlődni, tanulni, hogy a leginkább támogathassam azokat, akik hozzám fordulnak panaszaikkal.
Minden kezdet nehéz, de változás kulcsa ott van mindenkiben!
Vágjunk bele együtt!
Várok szeretettel minden gyógyulni, pihenni vágyót, érdeklődőt, aki szeretné kipróbálni a Shiatsu csodáját.
Telefon: +36303487982
Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=61561796967213

Kálmán Tibor
Shiatsu masszőr, Sportprevenciós és rehabilitációs szakember
Kálmán Tibornak hívnak, 56 éves biológia testnevelés szakos tanár vagyok. Ez a munkám, mint pedagógus, az életem szerves részét képviselik, rendkívül fontos részét, a személyiségem választott hivatása. A lelkem választott hivatása, ami elszólított nagyjából 6 évvel ezelőtt, az a gyógyítás. Két, általam tanult módszert próbálok egyesíteni és adaptálni a hozzám forduló állapotromlott emberek gyógyításában, természetesen szorosan együttműködve velük. Az egyik a rehabilitációs sportmasszázs, a másik a Shiatsu gyógymasszázs.
A természetes gyógymódok lényege, hogy felébressze szervezetünk öngyógyító, önregeneráló képességét. A testi-lelki egészség és harmónia megtartása vagy helyreállítása saját kezünkben van, ehhez rendelkezünk azzal a Belső Erővel, melynek aktiválásához szívesen segítséget nyújtok. Hippokratész szerint az embernek orvosi kezelésre akkor van szüksége, ha a szervezete annyira legyengült, hogy képtelen az öngyógyításra.
A Shiatsu módszerrel elvégzett masszázstechnika tudatosan helyreállítja a test energia rendszerét a szerveket összekötő meridiánvonal-rendszer akupresszúrás pontjainak kezelésével. Ezek finom energia testünkben jelen lévő energialenyomatok negatív aspektusait hivatott gyógyítani, tisztítani.
Persze ez ennél sokrétűbb, szélesebb spektrumot felölelő gyógyító technika, de a lényege ez.
A gyógymasszázs egészség helyreállító, egészség megőrző hatása azonnal érzékelhető, idegrendszerünk nyugodtabbá válik, fáradtságérzetünk megszűnik, koncentráltabbá, energikusabbá válunk. Javít az alvászavaron, a gerinc-, és ízületi bántalmakon, szív és érrendszeri problémákon, vegetatív tünetkomplexuson (szorongás, fokozott izzadás, rosszullétek stb.) hogy csak korunk leggyakoribb „civilizációs” állapotromlásait említsük.
Telefon: +36209341635
E-mail: tibor.kalman66@gmail.com